50

E titkos úton át a mester és én

visszaindultunk világos világba;

s a pihenésre gondolni se késvén,

kusztunk föl, ő elől és én nyomába,

míg a sok szépből, melyet az ég hordoz,

láttam egynémit, egy kis karikába:

és így jutottunk ki a csillagokhoz.

Ezio pár nappal azelőtt Sofia javaslatára kezdte újraolvasni Dante Poklát. Diákkorában már olvasta, de sosem fogta fel igazán, mert akkoriban elméjét más gondok foglaltak le, de most nagy felismerésként érte. Befejezvén örömteli sóhajjal tette le a könyvet. Sofiára pillantott. A nő, orrán a szemüvegével, lehajtott fejjel ült, hol az eredeti térképre, hol a kézikönyvre nézett, hol pedig a jegyzetfüzetébe írt. Ezio figyelte, ahogy dolgozik, de nem akarta félbeszakítani, oly mélyen elmerült a munkájában. Inkább ismét kézbe vette a könyvet. Talán belekezdhetne a Purgatóriumba.

Ám Sofia éppen ekkor emelte fel a tekintetét a munkából. Rámosolygott.

— Élvezed a verset?

Ezio viszonozta a mosolyát, a széke melletti asztalra tette a könyvet, és felállt.

— Kik voltak azok, akiket a pokolra küldött? — Politikai ellenfelei, mindazok, akik rosszat tettek neki. Dante Alighierinek éles tolla van, ugye?

— Sì — válaszolta Ezio elmerengve. — Kifinomult módja a bosszúnak.

Nem akart visszatérni a valósághoz, de a rövidesen rá váró utazás sürgőssége nyomasztotta. Igaz, addig nem tehetett semmit, amíg hírt nem kapott Szulejmántól. Feltéve, hogy megbízhat a hercegben. De aztán megnyugodott. Mi haszna lenne Szulejmánnak abból, ha elárulná? Visszaült, ismét kézbe vette az Isteni színjátékot, és odalapozott, ahol abbahagyta.

Sofia félbeszakította.

— Ezio — kezdett bele habozva —, pár hét múlva Drinápolyba készülök utazni, meg akarok nézni ott egy új nyomdát.

Ezio felfigyelt a félénkségre Sofia hangjában. Lehetséges lenne, hogy ez ugyanaz a gyengédség, amely az övébe lopózik, akárhányszor hozzá szól? Észrevette volna a nő, mennyire... felerősödtek iránta az érzelmei? Szándékosan túlkompenzálva, hanyagul válaszolt.

— Az biztos jó mulatság lesz.

Sofia bátortalanul folytatta.

— Öt-hat napnyi utazás, és szükségem lenne egy kísérőre.

— Prego?

A nő azonnal elszégyellte magát

— Bocsánat. Tudom, mennyire elfoglalt vagy.

Most Ezio szégyellte el magát

— Sofia, nagy örömmel kísérnélek el, de nekem oly kevés az időm.

— Mint mindenkinek.

Nem tudta, mit válaszoljon erre. Több különböző jelentést is tulajdonított neki, és inkább csendben maradt. Húsz év köztünk a korkülönbség, gondolta.

Sofia egy ideig a térképre nézett, majd ismét felpillantott.

— Nos, megpróbálhatnám megoldani most az utolsó rejtélyt, de még naplemente előtt el kell intéznem valamit. Tudsz várni egy napot?

— Mire van szükséged?

A nő félrefordította a fejét, majd ismét ránézett.

— Butaság, de... egy csokor friss virágra. Egészen pontosan fehér tulipánra.

Ezio felállt.

— Hozok neked virágot. Nessun problema.

— Biztos nem gond?

— Jót is tesz egy kis változatosság.

Sofia melegen mosolygott rá.

— Bene! Hát... akkor találkozzunk a Hagia Szophia mellett keletre fekvő parkban. És akkor cserélünk. Virágot az információkért!